Perger Ádám testközelből élhette meg, ahogyan a Puskás Akadémia megnyitja kapuit a fiatal tehetségek előtt. Bár a labdarúgással az utóbbi években megszakadt a kapcsolata, egykori nevelőintézményével, csapattársaival, lehetőségeihez mérten igyekszik ápolni a köteléket, ami oly sok mindent adott neki a felnőtté válás folyamatában.

Gyermekkori szerelem volt Nálad a labdarúgás?

Inkább úgy mondanám, hogy folyamatosan jelen volt a mindennapjaimban, a kezdetektől fogva. Unokatestvérem régebben futballozott, talán ez lehet az első kapcsolódási pont. Gyerekkoromban mindenféle sport érdekelt, de akkor még a karate volt az első, a labdarúgást inkább csak grundfoci szintjén űztem. Minden délután ott voltunk a pályán, sokszor előfordult, hogy este tízkor édesanyám jött le értünk, hogy jöjjünk végre haza. Balatoni gyerek vagyok, a csopaki általános iskolába jártam negyedik osztályig, majd egy nyári táborban vettem részt Gárdonyban, ott ismerkedtem meg Kiss Zoli bácsival, és ő hívott meg hozzájuk, a gárdonyi iskolába, ami már akkor is egyfajta tehetségképzőként működött. Szolnoki Roland, Tar Bálint, Bezerédi Ádám, ők lettek az osztálytársaim, illetve később a csapattársaim. Egyébként ott, Gárdonyban fordult át nálam az amatőr foci a profi futball irányába.

Milyen állomásai voltak ennek a váltásnak?

Akkoriban még Szíjjártó István bácsi vezetésével tartottak közös nyári edzőtáborokat, így aztán felcsúti színekben, még a gárdonyi iskola tanítványaiként részt vehettünk néhány mérkőzésen. Ezek a bemutatkozások jól sikerültek, így kerültem át a Puskás Akadémiához, illetve annak elődjéhez, 2006-ban. Számomra óriási előrelépés volt Gárdonyból átkerülni az éppen formálódó Puskás Akadémiára, ahol egy helyen volt minden, a kollégium, illetve az annak helyt adó épületek és a pályák.

Amikor hivatalosan is megalakult az akadémia, a legelején kaptunk egy szerződést, akkor láttam először ilyesmit. Amikor azt átolvastam, hirtelen leesett a tantusz, hogy profi lettem és ezentúl a labdarúgás lesz az életem legfontosabb része.

Éppen abban az évben hunyt el Puskás Ferenc. Hogyan élted meg azt az időszakot?

Teljesen megdöbbentett minket Öcsi bácsi halála, fel se tudtuk fogni. A temetésére is tisztán emlékszem. Az egész városon vonult végig a menet, fáklyával a kezünkben kísértük útjára a hatalmas sportembert. Ott volt Szöllősi Gyuri bácsinál az összes érem, az olimpiai aranytól kezdve minden elismerés, ami Puskás Ferenchez köthető.

A Bazilikában aztán nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy Öcsi bácsi koporsója előtt én vihettem az érmeket. Jó tanuló és jó sportoló voltam, nem akarok szerénytelen lenni, de tényleg odatettem magam mindkét téren, talán ezért jutott nekem ez a szerep.

Az akadémiai évekből milyen emlékeid vannak?

Nagyon gyorsan peregtek a napok, rengeteg edzés, a tanulás és különböző tornák váltogatták egymást. 2007 nyarán például Olaszországban vehettünk részt egy ilyen tornasorozaton. Komoly állomás volt az is, amikor Bezerédi Ádám, Kummer Máté, Kardos Bálint és jómagam a Bayern Münchennél kaptunk lehetőséget egy közös edzőtáborozásra, egy teljes hetet töltöttünk náluk.

A horvátországi edzőtáborokra is szívesen emlékszem vissza. Akkoriban rengeteg meccset vívtunk az Eszékkel, de a Dunaszerdahellyel is többször megütköztünk. 17 évesen az is megadatott, hogy az NB II-es csapattal elmehettem egy diósgyőri tornára. Emlékszem, játszottunk a Fehérvár ellen egy edzőmeccset és 2-1-re nyertünk, ami akkoriban egy hatalmas fegyvertény volt a részünkről. Napi két edzés, sok meccs, kemény tréningek jellemezték ezt az időszakot. Áldott emlékű Mózner Jani bácsi volt az edzőm, neki nagyon sokat köszönhetek. Majdnem három évig voltam a keze alatt.

Végül mégsem a labdarúgásban találtad meg a számításaidat.

Engem már gyerekkoromban is úgy neveltek, hogy ha egyszer elkezdek valamit, akkor azt vigyem végig. A futballal is így terveztem, de az élet közbeszólt. Volt jónéhány sérülésem, és éreztem, hogy egyre inkább a tanulásra helyeződik át a hangsúly. Az önképzés nekem mindig is fontos volt, így aztán nem okozott nagy törést, hogy végül abbahagytam a focit és a közgazdaságtan felé fordultam. Nemzetközi gazdálkodás szakon végeztem a Közgázon. Ettől függetlenül rengeteget adott nekem a Puskás Akadémia. Belénk nevelték, hogy mindig odafigyeljünk a társainkra, a környezetünkre. Amikor az ember felhúzza ennek a klubnak a mezét, akkor ő már nem csak egy magánszemély, hanem képvisel egy bizonyos értéket, egy szintet. Lehet, hogy banális dolognak tűnik, de a Puskáson mindig ellenőrizték a szekrényeinket, ezzel is fegyelemre, alázatra neveltek bennünket. Ha az ember ezt végigcsinálja, nagyon sok mindent tud meríteni ezekből a tapasztalatokból a későbbi élete során.

Mit hozott ez a „későbbi élet” a Te esetedben?

Sok mindennel foglalkoztam már, de mindig igyekeztem folyamatosan fejleszteni magam. Nem olyan régen indítottam el egy vállalkozást, amelynek fő profilja az üzleti és marketing tanácsadás. Több cégben vagyok érdekelt Spanyolországban, a Kanári-szigeteken, ún drop-shippinggel foglalkozom.

Ez azt jelenti, hogy már csak távolba vesző emlék a Puskás?

Mindig jó visszaemlékezni az akadémiai évekre, hatalmas büszkeség tölt el, amikor olvasom a Nagy Zsoltról megjelenő híreket és persze az én karakteremet is nagyban befolyásolták azok az évek. Amikor van időm, szívesen látogatok vissza az akadémiára, tavaly például sikerült eljutnom az Öregdiák Kupára. A régi társakkal mindig is tudtunk egymásról, Tar Bálinttal, Bezerédi Ádámmal szoktunk néha találkozni, nemrég beszéltem Szőke Rolanddal, Kőbányai Leventével, és ha nem is rendszeresen, de amikor csak alkalom adódik, kommunikálunk egymással. Egyébként elárulom, egyre jobban kezd hazafelé húzni a szívem, vannak már elképzeléseim. De ezekről most még nem szeretnék beszélni.

Mit üzennél azoknak, akik mostanában bontogatják szárnyaikat a Puskás Akadémián?

Ha nem jön össze a focikarrier, ne csüggedj! Az itt tanult alázatot és kitartást bármilyen más területen sikerre válthatod. Az akadémián megszerzett előny hatalmas, csak tudni kell alkalmazkodni és kihasználni!