„Hiperaktív gyerek voltam, s mivel a szülőfalumban, a Hajdú-Bihar vármegyei Nagyrábén csak egy sport volt, a futball, édesanyám úgy gondolta, azzal fog lekötni – meséli Pongrácz Ágnes. – Elvitt egy edzésre, s ott ragadtam. Nyolcadikos koromig, amíg a szabályozás engedte, a fiúk között játszottam a korosztályos megye II-ben, ám a továbbtanulás idején döntenem kellett. Édesanyám azt mondta, a női focinak nincs jövője, fókuszáljak a tanulásra, s bár nem szerettem volna abbahagyni a futballt, úgy tűnt, nincs más út. Egy debreceni gimnáziumba mentem, s alighogy elkezdődött az iskola, jött a telefon: a DEAC U16-os lánycsapata le szeretne igazolni. Boldogan futottam anyához, hogy mégsem kell feladnom a focit.”

Hogy a mi Ágink miként került a kapuba, annak története igencsak kalandos: „A fiúk, akikkel kislányként együtt fociztam, nem akartak a kapuba állni, mindenki csak gólt akart rúgni, így én lettem oda »száműzve«. De úgy voltam vele: nem baj, legalább játszhatok. Ám annyira megszerettem ezt a posztot, hogy később már nem is akartam a mezőnybe menni.”

Ági egy debreceni szezon után 2020-ban került a Puskás Akadémiára. „A Puskás elleni bajnokin jól védtem, s az edző, Mészáros Dalma odajött hozzám, mondván: szeretné, ha a csapatában szerepelnék – árulja el. – Anyának sírva meséltem, micsoda öröm ért, de ő azt gondolta, nem lesz belőle semmi. Nem sokkal később újból megkeresett a Puskás, elhívtak próbajátékra. Amikor eljöttünk, minden magáért beszélt. Gyermekszemmel igazi mesevilágba csöppentem. Anyának is megtetszett az akadémiai légkör, s ekkorra már ő is elhitte, hogy komoly lehetőség ez nekem. 14 évesen részben már az akkor NB II-es felnőttcsapattal edzhettem, 15 évesen pedig be is mutatkozhattam a nagyok között, s része lehettem a csapatnak, amely kivívta az első osztályban indulás jogát. 16 voltam, amikor az NB I-ben először pályára léptem.”

Kapusunknak határozott véleménye van arról, hogy vajon milyen kapusokra van szüksége a mai futballnak: „Gyerekként a falusi csapatban az volt a fontos, hogy ne kapjak gólt, de lassanként megtanultam, hogy sokat számít, ha egy kapus lábbal is jó, tud szervezni, ívelni, pontosan passzolni, s magabiztosságot ad hátulról. Mindebben sokat kell még fejlődnöm, de agilis játékosnak tartom magam, aki nem fél a labdától. Ezért vagyok kapus. Alig várom, hogy jöjjön felém a labda, s védhessek. Sokan nem értik, mit lehet azon szeretni, hogy az ember beleáll egy lövésbe. Mi, kapusok nem gondolkodunk, csak tesszük a dolgunkat: védjük a hálót.”

Áginak hivatásában komoly inspirációi akadnak: „Kislányként Neuer volt a példaképem, s mivel a nagypapám mindig a Buffon nevet emlegette, egyszer rákerestem, ki az – rájöttem, nem is akármilyen kapus volt, így ő is a példaképem lett. Amikor pedig korosztályos válogatott lettem, az A válogatott kapusa, Szőcs Réka lett a kedvencem. Megtiszteltetés, hogy immár vele együtt szerepelhetek a nemzeti csapatban. Az volt a legnagyobb pont a karrieremben, amikor 17 évesen bemutatkozhattam a felnőttek között a nemzeti tizenegyben.”

NB I-es hálóőrünk még mindig csupán 18 éves, ám nagyratörő terveket dédelget magában. „Fiatal kapus vagyok, rengeteget kell még tanulnom – szögezi le. – Bár egyre több NB I-es meccset tudhatok a hátam mögött, még mindig nem annyit, hogy rutinos, tapasztalt hálóőrnek számítsak. Ugyanakkor egyre inkább érzem, mit kell tennem, hogy még jobb legyek. Az álmom, hogy egyszer egy külföldi topklubban szerepeljek, de a célom először is az, hogy idehaza megálljam a helyem. A Puskás Akadémián sok lehetőséget kaptam – és bizalmat. Tudom, hogy itt a hibáim ellenére is hisznek bennem, s ez nagy motivációt jelent.”

Ahogyan az is, hogy a 2022/2023-as évadban a Puskás Akadémián az év kapusává választották: „Nagyon sokat jelent számomra ez a díj, főleg azért, mert én lehetek az első nő, aki kiérdemelte a címet. Köszönöm az edzőimnek a bizalmat és a támogatást, azt, hogy mellettem vannak a nehezebb időkben is. Mindig öröm, ha visszajelzést kapok arról, hogy jó úton járok. Hiszem, hogy egyszer beérik az elvégzett munka gyümölcse.”